Vissza a gonoszkodáshoz? - Gru 3 élménybeszámoló

Gru 3
(Despicable Me 3)

Rendező(k): Kyle Balda, Pierre Coffin, Eric Guillon
Író(k): Cinco Paul, Ken Daurio
Főbb szereplők: Steve Carell, Kristen Wiig, Trey Parker, Miranda Cosgrove, Dana Gaier, Nev Scharrel, Pierre Coffin

Eredeti megjelenés: 2017. június 30.
Magyar bemutató: 2017. június 29.












Emlékszem, hogy anno az Illumination Entertainment nyitását, a 2010-es Gru-t az osztállyal közösen néztük meg az egyik legnagyobb teremben, egy okostáblás kivetítőn. Sajnos akkor nem sokat értettem belőle, mert orbitálisan zajongtak, de később otthon is újra tudtam nézni, és megszerettem a Hold ellopására készülő, ám hirtelen apává váló figura és a sárga minyonok történetét (aminek emlékeim szerint moziban az előzetesét is láttam). Így amikor 2012-ben megláttam az első teaser-t, ami a következő évben érkezett folytatást reklámozta szinte azonnal tudtam, hogy moziban akarom látni, ami meg is történt, és talán még jobban tetszett - és ezzel nem voltam egyedül, ugyanis az évének második legsikeresebb filmje lett. Aztán jött 2 éve a Minyonok, mely szintén szórakoztatóra sikeredett, és ami átlépte az 1 milliárdos bevételt, és végül minden idők második legnézettebb animációs filmje lett (a Jégvarázs után). A 3. etapot már a 2. rész megtekintése óta vártam, és most végre megérkezett, és továbbra is hozza a formáját.

Gru (Steve Carell) immár boldogan éli életét 3 örökbefogadott lányával és újdonsült feleségével, Lucy-val (Kristen Wiig), akivel az Anti-Gonosz Liga tagjaként üldözi a rosszfiúkat. Ám jön Balthazar Bratt, a '80-as évek gyereksztárja (a South Park társalkotója, Trey Parker), aki gyerekkori szerepében ragadva gonoszkodik, és akitől Gru vereséget szenved, ezért Lucy-val együtt kidobják őket, ráadásul a gonoszsághoz visszatérni vágyó minyonok is ott hagyják - kettő kivételével. Ám ekkor jelenik meg a színen Gru eltitkolt ikertestvére, a kőgazdak és hajjal is rendelkező Dru (szintén Steve Carell), aki meghívja őket távoli otthonába. Ám valódi célja az, hogy Gru segítségével nemrég elhunyt apjuk nyomdokaiba lépjen, és folytassák a család gonosztevői bizniszét, ezért Gru-t meggyőzvén elindulnak, hogy kirabolják Bratt-et. Időközben a minyonok pedig börtönbe kerülnek, ahol rájönnek hogy kell nekik Gru, ezért szökést terveznek.
Lehetett fotózkodni egy minyonnal is.
Azért durva lehetett szegénynek ekkora
hőségben ebben a jelmezben

A film nem hozott igazán nagy újítást az előző részekhez képest, viszont legalább tartani tudta a szintet. A főtörténet mellett akadtak jól megcsinált mellékszálak is, például Lucy próbálkozása, hogy jó anyává váljon, Agnes ecca-ecca-eccarvú  vadászata, valamint Margo véletlen történt eljegyzése. És sajnos a minyonok is eléggé a mellékszálba szorultak. Már az előző részben se voltak orbitálisan a rivaldafényben, de ott legalább fontos részük volt a főtörténetben, itt meg csak a háttérben poénkodnak - sajnos a börtönös rész is rövidebb volt, mint vártam. Aki még jobban megsínylette az Dr. Senkiházi, aki igazából csak egy visszatekintés, meg egy Star Wars-os poén idejére jelenik meg (véletlen kaboniumba fagyasztotta magát, mint Han Solo). Viszont a '80-as évek hangulat A galaxis örzőihez hasonlóan itt is bejött, rengeteg jó poén született így, valamint a betöréshez használt kütyük és Bratt fegyverei is ötletesen lettek megoldva.

A zenét ismét Heitor Pereira szerezte, ám a minyonok és Gru átdolgozott theme-jén kívül nem igazán. Mellé szegődött pár számra Pharell Williams, aki már az első rész óta dolgozik a franchise-on - ő énekli a főcímzenét is -, a 2.részhez szerzett Happy című számért pedig Oscar-jelölést is kapott. Sajnos most Happy-szintű zenét nem csinált, de akkor is hallgathatóak a számok.

És akkor a szereplők.
Gru hozta a formáját, a magának való kissé kétbalkezes ügynök szerepében, aki bármit megadna családjáért. Habár felsejlik a bűnözéshez való visszatérés, valójában érződik, hogy a karakter már túlságosan is megjavult ehhez az életmódhoz, főleg azt őt körülvevő szeretet hatására, amit gyerekként nem kapott meg. Ellenben ott van Dru, a kissé nőies ikertestvér, akit apja nem tartott sokra (akárcsak Gru-t az anyja), és próbálja bebizonyítani, hogy igenis megy neki a gonoszkodás, ám ehhez testvérére van szüksége. Eleinte kissé eltávolodva vannak egymástól, de aztán a végére jól kijönnek egymással.
Lucy nagyon igyekszik, hogy beleilleszkedjen ebbe az anyuka szerepbe, amit a lányok nem mindig könnyítenek meg, de ő kitartó, és bármit megtenne értük. A lányok is valamelyest háttérbe lettek szorítva: Margo-t véletlenül eljegyzi egy falusi srác, aki senkinek sem kell, míg Edith segít a viszont még mindig előtérben lévő Agnes-nek segít, aki egy kis erdőben próbál egyszarvút fogni, és aki egy nagy bölcsességet is ad Grunak.
Ekkora volt a tömeg a Sugárban
És akkor a főgonoszról (mert a Minyonokról már beszéltem, ennél többet szerintem nem lehet róluk - esetleg még a tehetségkutató előadásukat említhetném meg, ami remekül sikerült): Balthazar Bratt zseniális. A nem csak a '80-as éveket, de Hollywood gyerekszínészeit is kifigurázó karakter szerintem mérföldekkel jobb volt, mint a 2.rész El Macho-ja, talán még a Minyonok Scarlett Túlölőjével is vetélkedett. Ráadásul volt egy aranyos kis mini robotja, szintén a '80-as évek stílusában.

A filmről magáról ennyit, hozza az előző részek színvonalát, tehát ha azok is tetszettek - csak kevesebb minyonra vágytál - akkor bátran próbáld ki. A Gru 3 egyébként már borítékolhatóan siker, legalábbis itthon mindenképpen. Ugyanis míg az USA-ban most próbál eljutni a 100 millióig, addig nálunk az év legjobb nyitányát tudhatta magáénak 138 ezer nézővel, ezzel nagy eséllyel a Kincsemet is letaszíthatja a legnézettebb film helyéről. Merthogy ez a nézettség egyáltalán nem csökken, ezt bizonyítja a jobb oldali kép fentebb. Konkrétan a 11:00-s vetítésre indultam, és 1 szabad hely maradt mire odaértem (pedig jóval a vetítés előtt érkeztem), és pont az előttem álló vette meg azt a jegyet, de a 12:00-s is közel teltházzal volt (pedig a legnagyobb teremben tartották a vetítést).

A lényeg: ha az előző részeket szeretted, akkor ez is a te filmed.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése