Elkészült az új fejezet, ezúttal végre nem egy év szünet után. A zöld ruhás zsoldos - aki mostanság Indiana Jones-módjára gyűjtögeti az energiákat - most egy másik történetben, mégpedig SB Hawk I'm Goddess című művében kalandozik, amelynek blogját itt nézhetitek meg. Külön köszönöm a művésznőnek, hogy néhol besegített a szöveg írása közben.
Ez lett egyébként az eddigi leghosszabb írásom, több mint 4000 szóval.
Jó szórakozást :)
"Minden ember egy könyv ezernyi oldallal, és minden oldalon rejlik egy kijavíthatatlan igazság." - Assassin's Creed ~Csak hogy illeszkedjen~
A fénysugár után első emlékem az, hogy egy ágyban ébredek fel, miközben valaki szabályos időközönként bökdösi ujjával az arcomat. Mikor megmozdítottam a fejem egy nyugodt sóhajtást hallottam, majd Flo hangját.
- Fhú, hálisten nem döglöttél meg. Nem szívesen ástam volna meg a gödröd. És még nem írtál bele a végrendeletedbe se. Ó, és azért picit hiányoztál is volna.
- Öröm hallani kedves szavaidat, de tudok regenerálódni, így nem sok esélyem lenne a megdöglésre. - világosítottam fel, miközben kinyitottam a szemem. Egy kék huzatú ágyban voltam, ugyanabban a szobában, ahová az ügybe kerüléskor kerültem, csak akkor Flo feküdt itt, én meg egy vasszékhez voltam bilincselve.
- Ja tényleg - jutott végre eszébe, habár már jó pár éve együtt dolgozunk, így nem értem hogy ezt hogy felejtette el. ~Lehet hogy az előző két rész kirakása közt eltelt idő miatt felejtette el.~ Ejj, megint az író haragját akarod felkelteni?
- És hol van a T-800-as barátunk? Éppen higanyt enged ki magából a WC-ben?
- Kábel? ~Nem, a másik félig ember-félig robot akit itt tartunk, hát persze hogy Kábel pasztmek!~ Épp azzal az izével csinál valamit, amit hoztál. Azt nem tudom mit, nem túlságosan bőbeszédű.
- Igen, azt tudom. És hol van Wade Kicseszett Wilson? - jutott eszembe a sok szörnyűség, amit vele készültem tenni.
- Ó, Kábel "áthelyeztette", hogy kerülje a felesleges konfrontációt. Most a tűz harcosainál kémkedik.
- Az a szerencséje. Egyébként... mennyi ideig voltam távol? - kérdeztem, közben azt gondolva, hogy a jó pár napnyi a másik világban töltött idő alatt mi mindenről maradhattam le.
- Nagyjából... 5 órát.
- Hogy mi? Napokat töltöttem a másik világban ~valójában közel egy évet, de tudom, ne haragítsam magamra az írót~ és itt csak 5 kibaszott óra telt el? Ó, de utálom ezt a világutazós klisét! ~Ahelyett hogy örülnél, hogy így csak 5 órányi dologról maradtál le... Már pár éve együtt vagyunk, mégse tudlak soha megérteni.~
Már épp valami frappáns visszaszóláson gondolkoztam ~aminek összehozását nálad nem igazán tartom lehetségesnek~, amikor is betoppant a szobába Kábel.
- Végre felébredt - övendezett a fémember. - Jó hírem van: az utaztatót megvizsgáltam, és most már biztosan nem fog lemerülni, mert beleszereltem egy biztonsági akkumulátort, ami ha 1%-ra merülne, akkor azonnal aktívvá válna.
- Na, ennek örülök. De hol a tartály?
- Elraktam, hogy felhasználhassuk a tűz harcosai ellen. Az összes tartály energiáját felhasználva bezárhatjuk őket egy másik világba, ahonnan nem árthatnak. Ehhez azonban sokkal több ilyenre van szükségünk, tehát amint utazóképes azonnal folytatnia kell a munkát.
- Akkor felőlem már kezdhetjük - mondtam, miközben kikeltem az ágyból. - Az esetleg keletkezett sérüléseim már regenerálódtak, ráadásul amíg nem végzem el a munkát addig nem kell szembenéznem Sin haragjával, amiért nem vittem el neki a nőt. Szóval mire várunk még? Kezdjünk bele!
Újra összepakoltam a felszerelésem egy hátizsákba, majd lementem a pincébe - szerencsére ezúttal a másik világból érkezett időutazó fickó nem jelent meg. Miután leértem Kábel a kezemre rakta az immár rendesen működő utaztatót, és már épp készültünk volna beindítani, amikor is hirtelen hang hallatszott a pincébe vezető lépcsősor felöl.
- Baj... van. Megcsi... megcsinálták a sa... saj... saját... "utaztatójukat" - hallatszott, és ekkor megjelent az a vörös företelem. Elég fontos hírt közlött, de engem akkor ez nem érdekelt, és azonnal rohantam volna felé, ha Kábel nem fog le hirtelen.
- Ó te rézfaszú faszcibáló margtifejű homloklebenyképű sivatagi holló képű sivatagi holló alkatú kert csaparcű prométeuszfejű gyászos kurva rohadt szarházi szemétláda!!
- Hát... ennél valamivel epikusabb beszólást vártam. ~Én mondtam neki hogy nézzen több Ricardo-t.~
- Lenyugodna végre?! - ordította nekem Kábel. Még nem láttam ennyire dühösnek. ~Mert még csak nemrég találkoztunk.~ - Igen, Wade hibázott, de mindenki szokott hibázni. Lépjen túl rajta, és koncentráljon inkább a feladatra.
- Rendben - erőltettem meg magam, és lehiggadtam. Majd a feladat elvégzése után fogom ellátni a baját. - Szóval mi baj?
- Ó, semmi különös, csak annyi, hogy a tűzes fickók és bigék társulata is készített magának egy szerkezetet, amivel utazhat a világok között, és hamarosan használni is fogják. Ám szerencsére sikerült megszereznem a világ adatait, ahova épp tartanak - azzal átadott Wade Kábelnek egy cetlit. - Szívesen.
- Nahát, nem hittem hogy valami hasznosra is képes vagy - vágtam eltúlzóan meglepett álarcot.
- Köszönöm Wade - fogta, majd a világ adatait beletáplálta a gépbe. - Ez jelent némi gondot, de remélem el tud bánni vele. Sok sikert.
- Köszönöm - mondtam, majd megint jött az energiatér...
***
A múltkor egész kellemes időjárásban és helyen ébredtem... de úgy látszik ez egyszeri alkalom volt, ugyanis most egy hóval belepett erdőben találtam magam. Úgy látszik Kábel az átalakítások közben trollkodást is épített az utaztatóba.
Apropó utaztató: amikor ránéztem hogy merre is keressem az itteni energiacellát az két pontot is mutatott. Tehát itt két darab is van... szuper, egyel kevesebb világot kell meglátogatnom. De először innen kéne kijutnom
Nem is késlekedtem tovább, az utaztatót beállítva elkezdtem kibotorkálni az erdőből.
Rohadt hideg volt, és sajnos nem a vastagabbik ruhám hoztam el, de hát a franc se hitte hogy egy kibaszott havas helységen ébredek fel. ~Nézd a jó oldalát: legalább nem egy vulkánba hozott, vagy egy sivatagba.~
Csak kutyagoltam és kutyagoltam és kutyagoltam és kutyagoltam... ~Na jó baszdmeg ezt most fejezd be de kurva gyorsan, mert most te fogod ezzel felbosszantani az írót.~ Jó, bocs.
Sétáltam egy ideig, mire végre kijutottam az erdőből és egy vonatsínt láttam meg. Annyira örültem, mint rajongók a Végtelen háború előzetesének, és rögvest elkezdtem követni az egyik irányba. ~Miért örültél ennyire? Allergiás vagy az erdőkre vagy mi?~
Meneteltem mellettük, és reménykedtem, hogy vagy hamar elérek egy állomást, vagy hamar jön a vonat, mert a hideg ellen a regenerálódás nem sokat segít. ~Dehogynem: ha lefagy a kezed levágod és visszanő.~ Aha, aztán a regenerálódás előtt befagy a csonk, és lószar se tud oda regenerálódni. ~Jogos.~
30 perc vagy 3 óra telt el, nem emlékszem, sajnos az utaztatóba órát elfelejtettek beszerelni. Na, mindegy, egy idő után viszont végre megláttam a távolban egy egyszerű, fából épült vasútállomást, aminek erkélyén két sapkás illető ült és evett. Amint közelebb értem észrevettek: letették az ételüket, felkapták a bejárt mellett letámasztott puskájukat és felém indultak.
- Стоп! Кто ты? - ordították felém oroszul. Na, végre kiderült, hogy valószínűleg ruszkifölde egyik szegletén értem földet, így máris javultak az esélyeim. ~Már ha esélyjavulásnak tekinted, hogy ebben az erdőben medvék is lakozhatnak.~
Sajnos az orosz nem tartozott a legjobban beszélt nyelveimhez, de szerencsére még fiatalkoromban elkezdtem tanulni, így valamennyire szót bírtam érteni velük.
- Barát vagyok - válaszoltam nekik miközben feltett kezekkel sétáltam hozzájuk. - Tegnap este kicsit sokat ittam és itt ébredtem fel.
Reméltem, hogy beveszik ezt a dumát. Nagy szerencsémre bevették. ~Mert elég sok hülye ember van az oroszoknál is.~
Nemsokára már vodkával kínáltak az állomáson, ami egy kisebb város mellett volt. Valamelyest útbaigazítottak, miután én megköszöntem a segítséget, és folytattam tovább az utamat.
Miután betértem a városba ~a nevét ne kérdezzétek, elfelejtettük... jó, igazából az író volt lusta keresni egy várost, de ne haragítsuk magunkra~ béreltem egy kisebb robogót, azzal pedig nekiiramodtam a legközelebbi repülőtérnek.
Közel másfél óra múlva pedig már egy New York-ba tartó repülőjáraton ültem, úton a két pont közül a közelebbi felé. Sajnos az unalom itt is szétvetett, mert a legjobb film, amit nézni lehetett a repülőn a Mortdecai volt, amit sajnos volt szerencsém látni, és nem élveztem éppen, a belső hang meg túlzottan szerette, ha én unatkozok.
És csak unatkoztam, és unatkoztam, és unatkoztam, míg a hangosbemondón nem közölték, hogy hamarosan megérkezünk. ~ Fhu, az hittem az unatkozást is olyan hosszan írod le.~ Dehogyis, negyedszerre már az is unalmas lenne.
Nemsokára már a jó öreg Amerikában voltam, ahol leszállás után sok szörnyülködés ért egy darabig - ja igen, a maszkot megint le kellett vennem hogy feljussak a gépre. ~És ezt miért nem említetted? Ahogy azt sem, hogy hogy a francba hoztad fel a repülőre azt a táskányi fegyvert.~ Azt hittem kitalálják maguktól, ennyire azért csak méltatni kell az olvasót te barom. A másikra viszont nem tudok válaszolni... egyezünk meg annyiban, hogy olyan ronda vagyok, hogy inkább nem röntgenezték meg a csomagomat csak szálljak fel minél gyorsabban.
A megérkezés után kerestem egy nem túl nagy szállodát ahol szobát foglaltam, és elkezdtem megtervezni az energiacella megszerzését.
Estefele ellenőriztem a pont helyzetét az utaztatón, ami egy elegáns étterem közelében mozgott... várjunk csak, mozgott! Szóval valakinél már ott van az energiacella! ~Vagy csak egy Tesseract energiával feltöltött ember járkál New York utcáin és épp most étterembe támad kedve menni. Bármi megeshet.~
Nagyon reménykedtem, hogy nem az egyik tüzes fickó vagy nő szerezte meg. Gyorsan felkaptam a cuccaim közül pár szükségesebbet - 2 pisztolyt, reméltem, hogy ez most elég lesz, meg egy kisebb dobozt, amiben pár álcázáshoz szükséges dolgot tartok - és kisétálva a szállodából elindultam a pont felé.
Meg is érkeztem a pont helyéhez, pont mire este lett. Tényleg nagyon elegáns étteremnek látszott már kívülről is. Ránéztem gyorsan az utaztatóra - a pont bent volt a helyiségben, tehát valahogyan be kellett jutnom. És itt kezdődtek a gondok.
Levehetném most is a maszkom, csakhogy most túl nagy feltűnést keltenék a ronda arcommal - ami kivételesen nem lenne jó, tekintve hogy észrevétlennek kell lennem. ~Pedig a "Túl nagy feltűnés eltűnés".~ Kösz a Sherlock idézetet, csakhogy nekem most nem Moriarty elöl, kell elrejtőznöm, hanem észrevétlenül kell megszereznem az energiacellát.
Szerencsére hamar meglett a bejutási módszer.
Az étterem hátsó bejáratához osonva megláttam egy pincért, akinek hasonló formájú volt feje és a magassága, mint az enyém. ~ Ejj, micsoda véletlen... ~ Mielőtt az ajtó elé lépett odamentem hozzá és azt mondtam:
- Hé, te - ekkor felém fordult. - Van valami az arcodon!
- Mi? - kérdezte meglepődve.
- Az öklöm - válaszoltam, és jól képen vágtam. ~Erre a B kategóriás beszólásra adok... 7,5 pontot, mert annyira nem volt rossz.~
Ettől a pincér eszméletét vesztette, én pedig gyorsan behúztam egy kuka mögé és leszedtem a ruháit. Ezután gyorsan az egyenruhámra vettem a pincérruhát, a maszkomat pedig a zsebembe nyomtam.
Itt sajnos nem alkalmazhattam "az-ocsmány-arc-miatt-úgyis-beengednek" dolgot, tekintve hogy az túlzottan felhívná az emberekre a figyelmet, így álruhát kellett használnom. ~Azzal tisztában vagy, hogy ez most mondatismétlés volt? Ezért tíz pontot levonok a Griffendéltől.~ A pincér egyenruha már megvolt, már csak az arcommal kellett valamit kezdenem. De pont ezért hoztam magammal egy kis dobozt, amiben az álcázáshoz szükséges eszközöket tartom. Előszedtem belőle egy műbajuszt, egy műszakállt és egy műparókát, mindet fekete színben - reméltem, hogy ez eléggé elviselhetővé teszi az arcomat.
Miután kész voltam a pincért a kukába dobtam ~Miért nem inkább előtte?~, majd egy tükröződő pocsolyában gyorsan leellenőriztem magam: egész elfogadható voltam. Ezután a személyzeti ajtóhoz mentem és kopogtam.
Nem sokkal később ajtót nyitott egy másik pincér. Végignézett rajtam majd az arcomat bámulta és rémülten így szólal:
- Hello Rob. Mondtad, hogy gondok vannak otthon és ezért vettél ki pár nap szabadnapot, de azért nem hittem, hogy ennyire komoly a dolog!
- Nos, igen, sajnos a tűz nem játék - feleltem.
- Igen... basszus... na mindegy, gyere gyorsan, rengeteg munka van már - azzal kinyitotta az ajtót és beinvitált. Egész könnyen bevette. ~Épp ezért szerintem nem fogunk ide járni vacsorázni. Bár igazából amúgy se terveztünk visszajönni, bár ha sikerülne megtartani valahogy az utaztatót...~
Végre bejutottam.
Bent már kevesebben tekintettek rám undorodva, tehát az álca bevált.
Egy ideig rendeléseket kellett felvennem és leadnom, közben néha rápillantottam az utaztatóra, hogy merre mutatja az energiacellát. Egy asztal felé mutatott, ahol egy férfi és egy nő ült.
A nő fehér ruhát viselt szürkés szőrmebundával, a férfin pedig sötét öltöny volt. Épp beszélgettek valamiről, miközben a férfi az étlapot kémlelte.
Végül egyszer csak pincért hívott, hogy leadják a rendelésük. Akkor szerencsére épp szabad voltam ~ de ha nem lettünk volna akkor is leszarnánk az éppen rendelőt~, és Forrest Gumpot megszégyenítő módon rohantam oda hozzájuk.
- Parancsoljon, uram - mondtam a lehető legbehízelgőbb módon a férfinek, akit most már közelebbről is megszemlélhettem: ekkor láttam meg, hogy jobb kezén valamilyen gyűrű volt, rajta kereszttel. ~Remek, egy szektás. Most már bizonyos, hogy nála van az energia.~ A mellényzsebéből valami hasonló szimbólumos medál látszott ki, amit lánccal rögzített a ruhához. A nő ellenben egy egyszerű, hófehér pántos ruhában volt, amihez a korábban említett szürkés szőrmebunda és egy színes nyaklánc tartozott. ~Ejj, milyen részletesség. Csak nem segítséget kért az író egy tapasztaltabb embertől? A történetet is átadhatná neki, hátha értelmesebb történetet is összedob... jó, megint kezdek túlzásba esni.~ Nem is értettem, a nő miért vele ebédel, nem igazán látszottak összeillőnek. ~Nem is mondtad, hogy a doktori címed szerelemdoktort is takar.~
A férfit vélhetően nem csodálkozott nagyon azon, hogy futottam - gondolom azt hitte, hogy a nagyobb borravaló miatt igyekszem ennyire. Végigpásztázta az étlapot még egyszer, mintha nem lenne biztos a kiválasztott ételben, majd végül így szólt:
- Két adag rozmaringos, koronás báránybordát szeretnénk, hozzá két pohár merlotot, 2012-es évjáratút, ha lehet. Az az egyik legjobb évjáratú - mondta közben mosolyogva a nőnek.
- Értem uram, azonnal utánajárok, hogy van-e belőle – jegyeztem fel a rendelést.
És ekkor elkezdett pityegni az utaztató. A férfi és a nő meglepetten pillantottak rám.
- Pardon, úgy látszik bekapcsolva felejtettem az okosórámon az ébresztőt - mondtam, majd eszembe jutott, hogy este van, így hozzátettem: - Általában késő éjszakai műszakra vagyok beosztva.
Gyorsan ránéztem az utaztatóra, ami szerint az energiát jelző kék pont vészesen közel volt hozzám - ám nem a férfi felé mutatott, hanem a nő felé.
Szóval nála van az energia. Ekkor vettem csak észre, hogy a nő nyaklánca kék színben csillogott. Szóval abban van az energia.
Már csak meg kell szereznem.
De hogyan?
- Érdekes kinézetű óra. Nem emlékszem, hogy bármelyik gyártónál láttam volna.... - mondta a férfi, aki gyanakodva méregetett. Szerintem elkezdte sejteni, hogy nem csak szimpla pincér vagyok.
- Mert még... tesztpéldány - vágtam rá. - Az ő... a Stark Industries adta ki. Elég sok életmentő funkciója van, de Vasember páncél sajnos nincs benne - tettettem szomorúságot... illetve valóban örültem volna, ha előhívhatnék belőle egy Vasember páncélt.
- Ó, így már érthető a kinézete - fűzte hozzá mosolyogva a férfi, de a tekintete továbbra is gyanakvó volt. - Majd ha kiadják, érdeklődni fogok felőle.
- Jól teszi - mondtam én is mosolyogva, aztán mentem a konyha felé. Miután beléptem gyorsan leadtam a rendelést, és azon nyomban gondolkodni kezdtem a megoldáson. Pár másodperc után pedig meg is láttam: egy tűzriadós riasztót az egyik sarokban. Óvatosan arrafelé mentem, majd mikor senki se figyelt öklömmel gyorsan betörtem az üveget és benyomtam a riasztót.
Hatalmas zsivaj támadt, és minden szakács és pincér rohant ki a szobából. Én közben egy üveg bort kerestem, aminek gyorsan leszedtem a tetejét ~és igyekeztünk nem kiinni a tartalmát~. Letéptem egy kis darabot a ruhámból, öntöttem rá kevéske olajt, majd bedugtam az üvegbe, Ezután az egyik gázlángnál meggyújtottam a rögtönzött Molotov-koktélt, eldobtam, és én is rohantam kifelé a konyhából.
Szerencsére az étteremben nagy volt a tömeg, így még gyorsan közéjük nyomakodtam, mielőtt még a konyhából egy robbanás rázta volna meg az egész épületet.
Igyekeztem gyorsan előrenyomulni, közben a pánikoló tömegben kerestem a nőt. Meg is találtam valahol a közepén, a férfi a jobb oldalán volt és fogta a kezét, nehogy elsodródjon tőle. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy közel kerüljek hozzájuk, ami nagy nehezen sikerült is - közben jó pár embert meglökve, akik dühös "Hé!"-t kiáltottak felém. Gyorsan megfogtam a férfi bal kezét, amelyikkel a nőt fogta, hátrahúztam, és teljes erőmből rántottam egyet rajta. A férfi felordított, de a pánik elnyomta a hangját, én pedig villámgyorsan átvettem a helyét és megfogtam a nő kezét.
Ám úgy látszik, hogy a nőnek jobb hallása volt a többi embernél, mert a kiáltást hallva felém fordult, és meglepődve látta, hogy új társat kapott maga mellé a pincérük személyében.
- Kérem, kövessen, ha épségben akar maradni - mondtam nyugodtan a nőnek, aki úgy tűnt, hogy engedelmeskedik.
Egészen addig, amíg ki nem értünk, akkor a nő próbált kiszabadulni a szorításomból.
- Eresszen el, maga idióta! - kiáltotta a nő.
- Sajnálom, azt nem tehetem. A küldetésem miatt magammal kell vinnem - mondtam, és igazából ezzel az igazat mondtam.
- A héten maga a harmadik. Gratulálok… magának milyen feladatot adtak? - mondta a nő, majd hirtelen megállt egy helyben, kérdőn tekintve rám. Egyszerűen nem bírtam tovább rángatni. Szívósabb nő, mint az elsőre látszik.
Egy ideig gondolkodtam, hogy mit mondjak. Aztán eszembe jutott valami: előkaptam egy S.H.I.E.L.D. jelvényt, amit még egy pár éve tűzharcban meghalt ügynöktől szereztem, és amit mindig magamnál hordok vész esetére.
- Azt, hogy elvigyem magát. Victor vagyok a S.H.I.E.L.D.-től, és az a dolgom, hogy biztonságos helyre vigyem - mondtam, miközben a jelvényt a nő felé nyújtottam, remélve, hogy itt is létezik a szervezet, és a nő nem éppen annak ellensége.
Szerencsémre nem volt az. De annyira nem is szívlelte őket.
- Megmondtam már Colsonnak, hogy segítek neki, de nem megyek vissza. Több évet dolgoztam ott, mint kellett volna. Fury és Pierce megdolgozott azért, hogy eljöjjek onnan. Az a nő, akit vissza akar kapni már a múlté.
- Szó szerint a múlté lenne, ha nem jöttem volna. Az a fickó nem éppen jó dolgokat akart magával csinálni - mondtam, eközben megláttam a férfit, aki kifelé igyekezett a tömegből - ekkor vettem csak észre, hogy a nadrágjában bal oldalt egy pisztoly volt elrejtve. ~Gratulálok, ezennel megbuktál a Sherlock Holmes Nyomozóképző Akadémián. Bár Lestrade még talán lehetsz.~
- És sokat gondolkodott ezen? - mondta a nő. – Ahogy látom, önnek sem tanították meg, hogy ne üsse az orrát bele mások játékába. Itt egy kicsit komolyabb dolgokról van szó, mint a S.H.I.E.L.D. vagy a Hydra. Lépjenek már túl ezen. Önnek pedig csak köszönetet tudok mondani, amiért szépen elcseszte.
- Ó, igazán röstellem - hazudtam. Jó, nem szívesen szúrtam el a terveit, de nem hiszem, hogy az ő céljai fontosabbak lennének a világok megmentésénél.
- Restellheti is, hülyesége miatt fél évnyi munkám ment kárba – nyelte le mérgét egy lélegzetvétellel, majd folytatta – Most már úgyis mindegy, amúgy is beszélnem kell Phillel.
- Rendben. Menjünk a szállásomra, ott felhívom magának az igazgatót - mondtam, azzal elindultam, a nő pedig követett, ezúttal nem fogtam a kezét.
Sikerült is pár sarkot mennünk nyugodtan, amikor is az egyikből előbukkant egy fickó, aki ugyanolyan gyűrűt viselt, mint az éttermi pasas.
- Jó estét - mondta, miközben bal kezével egy pisztolyt halászott elő. - Hova tartunk egy ilyen szép éjsza...
-BUMM - mondta a golyó, majd kirepülve a pisztolyomból behatolt a fickó homlokán át a koponyájába, majd a tarkóján át távozott, ezután a fickó összeesett. Újabb tökéletes fejlövés. ~De milyen duma az már, hogy BUMM-mondta a golyó... Az író megint anyagozott, vagy mi?~
Ezek után picit gyorsabban haladtunk tovább, de szerencsére már nem akadt több gond egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a hotelig, ahol szobát foglaltam - már ha a további három leszedett fickót nem tekintjük problémának. ~Amikből már csak egy volt fejlövés, a többire nem sikerült ilyen pontosan célozni.~ Kösz, ezt a részletet nem volt szükséges elárulni.
Beléptünk a hotelbe, mire a recepciós rögtön üdvözölt.
- Köszöntjük újra itt, Mister - mondta, de mi ügyet se vetve rá továbbmentünk és fellifteztünk a negyedik emeletig, ott aztán kiszálltunk és rövid séta után bementünk a szobámba.
A nő egy székre telepedett az előszobában, míg én a hálóban ledobtam a táskám és gyorsan visszaöltöztem az egyenruhámba. A parókát és a műszakállt is leszedtem, helyére pedig a maszkomat vettem fel. Azért így sokkal jobban éreztem magam.
- Coulson nem veszi fel - mondtam, mikor visszamentem a nőhöz. - De mindjárt újrapróbálom. Ezek a S.H.I.E.L.D. vonalak néha nagyon rosszak mostanság - Közben észrevettem, hogy a nő a maszkot figyelte. - Ó, nyilván észrevette, hogy szakállal és hajjal se vagyok a legszebb látvány. Nos, azok csak kellékek voltak, azok nélkül sokkalta elviselhetetlenebb az arcom.
- Milyen meglepő… mutasson újat. Szerintem megbirkóznék a látványával, de ahogy gondolja - mondta a nő nyugodt hanggal.
- Az lehet, de én inkább mégis magamon tartanám, a tapasztalat beszél belőlem - válaszoltam és úgy látszott, hogy inkább nem száll vitába velem. ~Nem akarlak sürgetni, de nemrég léptük át a 3000 szót, ezzel már így is az író leghosszabb fejezetévé vált ez, szóval jó lenne ha a tárgyra térnél.~ Olyan soknál tartunk?.. Na jó, rendben.
Odamentem a hölgyhöz és megkértem:
- Odaadná azt a nyakláncot? Szeretném megvizsgálni, hogy nem tettek-e rá nyomkövetőt.
- Tudja, ezt édesanyám kapta az esküvőjére. Nagyon régi és értékes családi örökség – hajolt közelebb, mintha súgni szeretne valamit – Ha hozzá mer érni, a tökénél fogva lógatom ki az ablakon… és akkor még igen kegyes voltam, a mai nap után. ~Az baj, hogy én örülnék ha ezt megcsinálná? Jól van na, picit elcseszett a fétisünk.~
- Értem. Azért szeretném, ha mégis ideadná ellenőrizni a biztonság kedvéért - kérleltem továbbra is. - Ígérem, hogy vigyázok rá. ~Ja, egészen amíg haza nem érsz.~
- Nem – jelentette ki egyszerűen és határozottan – Kezdem azt hinni, hogy önnél is elfelejtették közölni, hogy ki vagyok és mire is lennék képes. ~Rátapintott a lényegre. Mondjuk én tudom mire képes, csak nem mondhatom el, mert az már túl nagy negyedik fal áttörést okozna.~
- Nézze - közöltem fusztráltan. Tényleg szívos ez a nő. - , ha nem megyek biztosra mindennel, akkor engem kinyír a vezetőség, mert nem voltam elég óvatos, szóval kérem, adja ide egy picit - hazudtam a nőnek... illetve, annyira mégsem volt hazugság, mert Summers tényleg kinyírna, ha nem hoznám el az energiát.
- Figyeljen – vette le nyakáról a nehéz ékszert, majd az arcom elé lógatta. – Nincs semmi nyomkövető rajta, megérzem, ha valaki elég közel jön hozzám, már rég nem élne az illető, ha bármit is rá szeretett volna tenni. - Én a hölgy szavát meg sem halva örömittasan nyúltam a nyakláncért, hogy végre hazatérhessek... csakhogy a gép szerint a nyaklánc nem tartalmazott energiát.
-Mi a... - néztem meglepetten a ketyerét, amely szerint az energia még mindig a nőnél volt. Akkor is, amikor lerakta a nyakláncot óvatosan az előtte levő asztalra. ~Van a nő előtt egy asztal? Ejj, hát azért egy szobaleírás még belefért volna ebbe a 3000 szóba.~. Ekkor már tényleg elegem volt, és megkérdeztem:
- Na jó, hol van az energia?
A nő nagyra nyílt szemekkel nézett rám.
- Maga teljesen hülye? Milyen energia? - kérdezte meglepetten, s ahogy észrevettem, nagyon kezdte unni a beszélgetést.
- Na jó, elég a játszadozásból - mondtam türelmetlenül, majd elővettem az egyik pisztolyom és a nőre szegeztem. - Mondja el, hol van a kicseszett energia, vagy...
De már nem volt időm fenyegetést kitalálni, ugyanis mikor a pisztolyom a nőre szegeztem az felállt, majd a másodperc törtrésze alatt előttem termett és kirúgta a pisztolyt a kezemből. Mikor ez eljutott a tudatomig, reflexből a másik pisztolyomért nyúltam volna, de ekkor a nő olyan erősen hasba rúgott, hogy egyenesen az előszoba falának repültem, majd lecsúsztam a padlóra. ~ Na, ez a csaj nem hagyta ki a lábnapot!~
Ismét a pisztolyért próbáltam nyúlni, de erre a nő előttem termett, bal lábával a bal, jobb lábával pedig a jobb csuklómra taposott, majd a fejemhez hajolt, előrenyújtotta a kezét, és hamarosan egy penge szegeződött a torkomnak.
Eléggé lemerevedtem ettől a leterítéstől, ami mindössze fél perc alatt történt meg. ~És máshol is volt ám merevség... Most mi van? Ha káromkodhatunk, mint az állat akkor hadd tehessünk már szexuális utalást is.~
- Jól, van… akkor kezdjük újra. Ha nem akar beszélni, ne aggódjon, megoldom. Ki maga… bár az azt hiszem aligha érdekel, inkább jobban, hogy ki is küldte valójában? Csak nem a HYDRA? Fél éven keresztül kínoztak, éheztettek és kidobtak Szibériába. Nem fog tudni újat mutatni. Még mindig élek és szeretném is ezt a tendenciát tartani. Szóval ajánlom, hogy gyorsan válaszoljon, mert elég időt töltöttem a KGB-nél, hogy a testi kínzáson túllépjek. - Hát, annyira nagyon nem járt messze az igazságtól, hisz lényegében a HYDRA-tól indult ez az egész.
- Azt hiszi, ezzel meg tud fenyegetni? - néztem nevetve a pengéjét. - Akkor ezt kapja ki! - Azzal hátrahajoltam amennyire bírtam és egyenest belevetettem a torkom a pengéjébe.
Ez még nem lepte meg annyira őt, gondolom volt már olyan a múltja során, akit így kérdezett ki, de az inkább a halált választotta. Az már valamennyivel jobban meglepte, hogy én még mindig élek.
- Ó, hogy maga sem tud meghalni… Gratulálok… Élvezze a halhatatlanságot. Azért higgye el, tudnék ezzel is mit kezdeni. – Forgatta meg szemeit.
Közben én próbáltam hátravetni a fejemet, de beleragadt a penge a torkomba. Megragadtam mindkét kezemmel és húzni kezdtem, de csak nem akart kijönni.
-Ö... lenne szíves segíteni? - kérdeztem rekedten. - Tudja, annyira ez nem kellemes érzés. ~Talán ezt át kellett volna gondolni alaposabban.~
Megfeszítette csuklóját, majd egy erőteljes mozdulattal kihúzta a torkomból a pengét, amit miután letörölt a ruhám felsőjében ~hát, végülis te mocskoltad össze~ és visszacsúsztatott a helyére, a csuklójába.
-Fhu... Végre. Azért így nehezen kap az ember levegőt - mondtam megkönnyebbülten, majd megmasszíroztam kicsit a nyakamat. Eközben a penge okozta seb szépen elkezdett beforrni. A nő megvárta míg a folyamat befejeződött, aztán azt mondta:
- Akkor térjünk vissza az egyszerű kérdéshez. Ki maga és miért kellek annyira magának, vagy aki küldte?
- Most komolyan tartsak összefoglalót az előző részek tartalmából? Na jó, legyen. Foglaljon helyett! - válaszoltam, majd miután a nő visszaült a székbe én is beleültem az egyikbe és elkezdtem mesélni a dolgokat.
Hogy mit reagált rá? Kiderül a következő részből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése